Le Garçon du Moineau

Egyik este írtam önfeledten egy kis versecskét, a nagyon jó barátomnak. Címe: „Kosztolányi Dezső után szabadon – Nyár, Nyár, Nyár” Kis mellékelt üzenettel: Remélem megérted az üzenetét a versnek. Az eredeti Kosztolányi vers Karinthy Frigyersnek szólt, ha az ember összeolvasta a sorok kezdőbetűit akkor, a „Nyald ki a seggem Karinthy” szöveg volt értelmezhető. Na én ezt hasonló technikával alkalmaztam felettébb szörnyű versecskében a következővel: „Nyald ki a seggem nagyonjóbarátom” (természetesen nem fogom leírni a nevét). Majd tegnap este visszatérem erre a két héttel ezelőtti kis incidense rákérdve hogy átjött e az üzenete a versemnek. És ő meg szegény mondott valamit hátha tényleg lett volna benne valami. ÉS ÉN EZT ANNYIRA IMÁDTAM! Mert ezzel a naivsággal lehet akármit is kezdeni az életben. De elmagyaráztam neki és ő is jót nevetett (Kuss! Jót nevettél!) ezen, ahogyan a sértődöttségemet fejeztem ki hogy egy cseppet sem értek a versekhez amennyire mint ő! És ez milyen érdekes hogy ő simán belelátott valami kis motívumba egy benfentes üzenetet míg én csak annyit akartam vele közölni hogy nyalja ki a seggem. ÉS PONT EZT TETTEM ÉN IS A TOLLAL! És az egész kortárs művészet erről szól hogy valaki azt mondja hogy nyald ki a seggem a másik meg már keretezné és vinné a szépművészetibe!