Négy év utána újra itt van a legkirályabb szuperkém, mindenki imádottja James Bond! Veréb az alábbiakban már sok jót elmondott a filmről de én ezt most megpróbálom kiegészíteni.
A film egyszerűen remek, az egyik legjobb film amit a közelmúltban láttam. Talán az új Batmanhez tudnám hasonlítani, olyan epic volt, sőt talán még jobb is.
Verébbel beültünk a moziba és egyszerűen tátott szájjal ültük végig mind a 140 percet. A zene hatalmas, a főcímdalhoz nem is tudtam volna más hangot elképzelni, mint Adele-t... felállt a szőr pihe a hátamon tőle.
Na de a filmről, illetve a színészekről is hadd ejtsek néhány keresetlen szót! Bond öregebb, alkoholistább, felkészületlenebb és emberibb, mint valaha és Daniel Craig ezt remekül el tudta játszani, ugyanolyan jól, mint a legyőzhetetlen, hibátlan Bondot és ez nagyon tetszik. Sikerült végre egy olyan ellenfelet találni a legtökösebb brit gyilkológépnek, akinek tényleg van esélye győzni, teljes pusztulást hozni, ez esetben M-nek és az MI6-nek. Javier Bardemre bízták ezen ellenfél szerepét, amit remekül hoz, mit remekül brilliánsan! Silva, mint karakter is annyira jó,annyira gonosz,nyers, őrült és kiszámíthatatlan, mint a Joker. Általa lesz egy kis esélyünk bekukkantani M múltjába és valódi, rideg énjébe. Végre a karakterek nem egyszerűen fekete-fehérek, hanem árnyaltak!
A Skyfallban semmi sem erőltettett. Sem a töméntelen referencia, (amiket mellesleg nagyon élveztem, kivéve azt a részt, amikor szitává lőtték a jó öreg Aston Martint) sem Bond "halála", semmi.
Mendes bácsi olyan jól csinálja a tension-buildinget és annyira drámaira csinálja meg a filmet, mintha már-már egy thriller lenne. A vágások, a fényképezés hibátlan és a tempója tényleg szinte követhetetlenül gyors. DE csak szinte! A filmre tényleg egy rossz szavam nem lehet, főleg mivel Bondbuzi vagyok és mindenkinek csak ajánlani tudom.
U.I: A bondlányok ismét hihetetlenül jó bőrök.
A Tompa